Hogyan hozhat létre ingyenes családfát a MyHeritage segítségével még akkor is, ha nem ismeri felmenőit
A MyHeritage a DNA teszt általi családi felmenők megtalálásán felül részletes családfát is létre tud hozni…igen, tudjuk. Családfát Wordben is létre tud hozni – ingyenesen, szép színekben, elegendő a SmartArt funkciót használni.
Azonban azt nem tudtam volna meg, hogy üküküküknagyapám Martin Dedek névre hallgatott, 1742-ben született Alattyán, a 35-ös házszám alatt, valamint épp ugyanezen a helyen hunyt el 1811. szeptember 10-én.
A MyHeritage oldalon úgy is létrehozhat családfát, hogy nem ismeri a felmenőit
A MyHeritage ereje abban rejlik, hogy nyilvántartásai élők és holtak milliárdjait tartalmazzák. A GDPR szakértőknek valószínűleg most égnek áll a hajuk, Önnek azonban lehetőséget kínál olyan részletes családfa létrehozására, amelyet anélkül hozhat létre, hogy ismerte volna felmenőit.
Csupán pár percet vesz igénybe. Családjának új családfát hozhat létre, megadhatja a lehető legtöbb információt. Nevek, vezetéknevek, születési és elhalálozási dátum, hely. Amint a MyHeritage egyezést talál az adatbázisban, például egy azonos születési dátumú és családi kapcsolattal rendelkező pár esetén, javasolja az egyezést. Amint megerősíti a találatot, a családfa kibővül.
A személyekkel telített adatbázis néhány milliárd személyt tartalmaz, több forrásból tevődik össze. A MyHeritage nyilvánosan elérhető halálozási listákat tartalmaz a világ minden tájáról. Még fontosabb források azok a családfák, amelyeket a felhasználók hoznak létre és kezelnek – tehát az Ön rokonai is. A MyHeritage tehát egy olyan kötelék, amely egyezéseket keres.
Családfa létrehozatala a gyakorlatban: Elegendő néhány információ a születésről és az elhalálozásról
A családfa létrehozásának sikere nagyrészt a szerencsén múlik. A szerencse alatt legfőképpen azt kell érteni, hogy mennyire aktívak távoli rokonai – az adatok keresését és kitöltését illetően.
Az én esetemben elegendő volt, hogy tudtam dédapám és dédanyám szüleinek nevét, születési és elhalálozási helyüket és születésük, valamint elhalálozásuk idejét – és máris egészen a 18. századig nyúló családfát tudtam kialakítani. Minél több információt tud, annál valószínűbb, hogy a rendszer egyezést talál. Az egyezéseknél ajánlatos gondosan leellenőrizni a születési dátumot és a rokonok nevét – az egyezések nem mindig pontosak.
A MyHeritage végül is a GDPR szakértőit sem fogja nagyon zavarni. Az admin “magán” típusúra is beállíthatja a családfáját. Ha bárki meg szeretné azt tekinteni, illetve bele szeretné illeszteni saját családfájába, először beleegyezését kell kérnie. További biztonsági védelem lehet az is, ha nem adja meg az élő személyek személyes adatait.
A MyHeritage segítségével intuitív és egyszerű módon tud családfát létrehozni. Az alkalmazás önmaga keresi az összefüggéseket, betölti a neveket és a háttérben keres egyezéseket.
Családfa létrehozása a MyHeritage segítségével
A MyHeritage felfedezi a családfában lévő hibákat
Minél több személy található a családfában, annál több lesz benne a hiba is. Nem stimmel a születési vagy elhalálozási dátum, néhány termékeny elődjének 14 gyermeke volt, vagy olyan érdekes nevek jelennek meg a családfában, mint például a Škoda Expedit. Ez nem a legújabb SUV elnevezése, hanem az én üküküknagyapámé.
A MyHeritage ezekre az esetekre Konzisztencia ellenőrzése funkciót kínál, amely a PremiumPlus előfizetés részét képezi. A funkció jelzi, ha egy családtag nincs halottnak nyilvánítva, azonban már elég koros (202 év), vagy ha egy ükszülő már 4 éves korban gyermeket szült. Felfedi az Ön adatainak minőségét, ami, valljuk be, Wordben elég nehéz lenne.
A létrehozott családfa PDF-be exportálható, kinyomtatható és például Karácsonyra is adható ajándékként. Számos grafikai kivitelezés közül választhat. Kicsit felesleges az adatok folyamatos mentése 1 873 Ft€5 -ért havonta.
A MyHeritage családfa létrehozásának ára
A MyHeritage nem helyettesíti egy hivatásos genealógus munkáját, aki személyesen megvizsgálja a nyilvántartások adatait és összeveti azokat.
Ugyanakkor a MyHertitage adatok nagyon pontosak – a felmenőkkel kapcsolatos információkat maguk a felhasználók töltik fel. Sokak számára a cél az, hogy a családfa a lehető legszélesebb legyen. Az adatok pontosságának ellenőrzése másodlagos.
Amint az várható is volt, a különbség az árban lesz. Míg egy specialista 93 937 Ft6000 Kč–469 687 Ft30000 Kč-ért készíti el a családfát, a PremiumPlus-t magába foglaló éves MyHeritage előfizetés ára 37 090 Ft€99 az első évben, majd minden azt követő évben 52 076 Ft€139.
És még a nagyit is szórakoztathatja…
Basic | Premium | PremiumPlus | Data | Komplett | |
---|---|---|---|---|---|
Ár ez első évben | ingyenes | 25 851 Ft€69 | 37 090 Ft€99 | 37 090 Ft€99 | 52 076 Ft€139 |
Ár évente | ingyenes | 33 343 Ft€89 | 52 076 Ft€139 | 48 329 Ft€129 | 74 554 Ft€199 |
Családfa mérete | 250 személy | 2 500 személy | korlátlan | 250 személy | korlátlan |
Kiemelt ügyfélszolgálat | – | igen | igen | igen | igen |
Intelligens felfedezések | – | igen | igen | – | igen |
Fejlett DNA funkció | – | igen | igen | – | igen |
Családfa ágának hozzáadása egyetlen kattintással | – | – | igen | – | igen |
Családfa konzisztencia ellenőr | – | – | igen | – | igen |
Hozzáférés 10 milliárd feljegyzéshez | – | – | – | igen | igen |
Automatikus egyeztetés velük | – | – | – | igen | igen |
Feljegyzések mentése a családfába | – | – | – | igen | igen |
Családfa létrehozása a MyHeritage segítségével
A MyHeritage oldalon létrehozott családfa előnyei és hátrányai
- A web magyar nyelvű
A honlap használatához egyetlen idegen szót sem kell tudnia, ugyanis minden le van fordítva magyarra. - A MyHeritage megkeresi Ön helyett a felmenőit
A Premium és a Premium Plus fizetős változatokban a MyHeritage megkeresi Ön helyett a felmenőit, elegendő néhány hozzátartozó megadása. - A családfa kialakítása gyerekjáték
További és további rokonok felfedezése szórakozás – megtudhatja, hogyan hívták őket és honnan származtak. Ezen felül az egész világon megtalálhatja a még élő rokonait. - A fejlett funkciók nem ingyenesek
A fizetős adatbázisokhoz való hozzáférésért és a részletes családfa kidolgozásáért is fizetni kell. - Függőség a szolgáltatótól
A családfát a másik fél is tárolja, tehát nem lesz teljesen az Ön ellenőrzése alatt. Ajánljuk, hogy rendszeresen mentse le számítógépére a családfát, így nem fog elveszíteni értékes adatokat jelentős változások, vagy a honlap esetleges megszüntetése esetén.
Na rajtam nem fogtok meggazdagodni az biztos